Gondoljuk csak végig, ugye mindenkinek megvannak azok a szériafotók, amikor kevés ruhás, izmos, kifestett és photoshoppal még extrémebbé varázsolt törékeny tündérek ilyen vérmes pitbullokat, amstaffokat vezetnek?

És egyiken sincs gumicsizma. Bár a férfiismerőseim egy része biztosan tudna mondani olyan countrystílusú pornót, ahol szexepil a tehénszaros gumicsizma, de most ettől vonatkoztassunk el.

Nem azért nem fogok úgy kinézni soha a kutyámmal, mint azok a hölgyek a képeken, mert kevésbé lennék izmos - én izmos vagyok, de ez csak rejtett értékem. Egyébként is, állítólag nehezebben sérülnek, szakadnak azok az izmok, amiket zsírpárna fed. Bár az is igaz, hogy zsírpárnák nélkül az ember fürgébben elugrik ha mondjuk meg akarják verni. Akkor maradjunk annyiban, hogy jobban járok ha beleállok a harcba és nem próbálok menekülni. Egyébként a kutyánk is hasonló kaliber.

Nem is az a különbség, hogy soha nem lennék képes éjféltől a reggeli kutyasétáltatásra készülni, hogy hajnalban esti bulis sminkben, tökéletesen füstös szemekkel és csillámokkal meg barnítókrémmel bekenve egy szál bikiniben menjek le kutyát sétáltatni. Ha mégis ilyesmin kapnátok, akkor gyanakodjatok, hogy valaki designerdrogra cserélte a gumicukrot.

A végső ok, a cipő. Egyszerűen emberi képtelenség egy amstaffot magassarkúban sétáltatni. Ha valaki tanulmányozni szeretné, hogyan változik meg az egyensúlya, hogyan kerül át a testének a súlypontja ha magassarkút vesz fel, akkor sétáltasson kutyát.

Történt velünk ugyanis, hogy kivételesen Anyukám vigyázott a lakásban a gyerekre, amíg én a rendes téli csizmámban - kb 4 centis sarka van, és a kényelem jegyében vásároltam - és farmerban szaladtam le kutyát sétáltatni. Hátul van egy kutyatanya, már rontott elő onnan 15 kutya egyszerre, és most hogy hogy nem, elkezdett minket az egyik ugatni, hamarosan még egy csatlakozott hozzá. A Maya nem zavartatta magát - később kiderült, hogy simán elhajtja őket - azok meg jöttek egyre közelebb és közelebb. Mivel a kutya nyugodt volt én sem izgultam, aztán amikor 2-3 méterre voltak annyit mondtam a kutyámnak, hogy "Maya intézzed" és intézte, legfőképp engem el. Ugyanis a következő emlékem, hogy hason fekszem a sáros fűben, a nadrágom csupa kosz, kibicsaklott a bokám és a kóbor kutyák úgy megijedtek a Mayától, hogy ilyen erős, rögtön elszaladtak.

Elhatároztam, hogy sosem vallom be a "Maya intézzed!" parancs előtti pillanatot, amikor elárasztott a "This is Spartaaaaaaaa" életérzés és áramolni kezdett az ereimben az erő.

Rájöttem egyébként, hogy engem ez a kutya mennyire kímélt. Mármint amikor állapotos lettem, nem szabadott rángatnia engem, és el is szokott ettől, mert amit rángatás címszó alatt csinál az neki csak ujjgyakorlat, kicsit sebesebben teszi a lábait egymás után. Mert most igazán megrántott.

A második felvonás sem maradt el, mivel már jöttünk volna felfelé, amikor megint megjelent az a kettő. Nah akkor méltóságteljesen - próbáljátok ki milyen nehéz úgy menni, mintha nem rándult volna meg a bokád, amikor megrándult - és ennek megfelelően lassan és fenyegetően elindultunk feléjük. Ez jobban sikerült, de nem éreztem az erőt, csak a hálát, hogy az első eset két elhagyott épület között történt és szerencsére senki olyan nem látta, aki elsztorizgathatna róla.

Úgyhogy képzeljétek el a magassarkúban, kevés ruhában, bulis sminkben a kutyasétáltató lányokat, ahogyan próbálnak lépést tartani a kutyájukkal. Nah épp ezért állóképek ezek...

Azóta is tartom magam ahhoz, hogy kutyát csak gumicsizmában sétáltatok, legközelebb pedig földbe gyökerezett lábakkal, ellentartva adom ki a "Maya intézzed" parancsot. Próbálok felhajtani rózsaszín lánctalpas gumicsizmát, biztos, ami biztos.