Még a gyermek előtti, de már a kutya utáni életünkben történt, hogy esténként rákattantam a természetfilmekre. Főleg az oroszlánosokat szerettem. Azt vettem észre, hogy a Maya is kifejezett érdeklődést mutat a téma iránt. Bár arról nem olvastam mélyreható tanulmányokat, hogy a tévénézés milyen káros hatással lehet a kutya személyiségére, agyi fejlődésére, így ezt nem vettem figyelembe a műsorválasztásnál. Viszont azt gondoltam, hogy azért nézheti az oroszlánokat, hogy mozgásformát és etikettet tanuljon tőlük, végülis én is ezért nézem az angol királyi család tagjait, az ruhák és Vilmos herceg etikett miatt.

Történt egyszer, hogy épp nézzük a filmet hármasban, amikor is minden figyelmeztetés nélkül az oroszlánok széttépnek egy hiénát. A képen nem volt tiszta, viszont a hangokat rajtahagyták és hallottuk a hiéna halálsikolyait. A kutya teljesen bepörgött, kétségbeesett, stresszes lett, rohangált fel-le az ágyról, és majdnem egész éjjel őrizte az ágyat, minden neszre figyelt, ahelyett, hogy jó szokása szerint mélyen aludt volna, máskor ha bármi történik általában ő az utolsó, aki észreveszi.

Pont úgy viselkedett, mint én, ha megnézek egy horrorfilmet, csak én degradálónak érzem egész éjjel hangosan vacogni a paplan alatt - ezért vacogok szép csendben, és sose, ismétlem sose mernék kimenni wc-re, amíg ki nem világosodik és meg nem győződöm róla, hogy egyetlen sarokban sincsenek oroszlánok veszélyt jelentő létező és képzeletbeli élőlények.

Tanulság: a kutya számára is elő kell válogatni a fogyasztandó médiaterméket. Bár végleg lemondtam a természetfilmekről, mert a szülés utáni hormon túlterhelt állapotban pont egy olyat mutattak, ahol a matriarcha elefánt nagyobbik lányát - aki még mindig kicsi volt - széttépték az oroszlánok.  Plusz bemutatták, hogyan gyászolták meg őt az elefántok. Így én szó szerint könnyes búcsút intettem a kegyetlen természetnek.