Azt eddig is sejtettem, hogy sokféle nemzet vére csörgedezik az ereimben, de a polinéz volt az utolsó, amire gondoltam volna. Ám ahogyan láttam a hagyományos polinéz táncról egy videót rájöttem, hogy bizony elég erősen él a mozgáskultúrámban a polinéz tánc néhány eleme.

A leányzót ugyanis pocsolyázni tanítottam. Pocsolyázó öltözet: kutyának póráz, nyakörv, leánynak gumicsizma, vízhatlan felső ruházat az időnek megfelelő vastagságban (kb 3 féle különböző mértékben vastag overallja van, plusz egy esőnadrágja) és a kedves anyukának gumicsizma - alapdarab ha amstaffod van - és vízhatlan kabát, nomeg sima melegítőnadrág, mondván, anyuka amúgyis óvatos duhaj.

A kutya végzett a pisi-kaki-háztömb körüli körbeszaglászás kombóval, így utunkat, szigorúan pórázon vezetett harci kutya kíséretében a pocsolyák felé vettük. Majd - kizárólag a vonakodó csemete szórakoztatása miatt - belepattantam egy jó kis locsogós pocsolyába és előadtam egy, arcmimikában és mozdulatokban igencsak hasonló táncot a gyermeknek, aki hatalmasakat kacagott, amikor kiabáltam, hogy nééézd meddig elfröccsen a víz! Locsi-pocsi, locsi-pocsi! (A ház ablakai egyébként errefelé néznek, de a hétköznap délelőtti uborkaszezonban volt.) A bébi mint a villám rontott bele a pocsolyába és immár ketten versenyeztünk, ki tudja messzebbre fröcskölni a pocsolyát. Azóta nincs szüksége motivációra.

A kutya természetesen őrült tempóban rángatta a pórázt, hogy elkapja a vízcseppeket, a gyermek kacagott és anyuka nyakig vizes lett. Így felérve kivételesen nekem kellett átöltöznöm. Azóta szerencsére vagy nem, de kilyukadt a legendás gumicsizmám, így meg tudom őrizni a visszafogott, diplomás anyuka imidzsemet, leszámítva az idétlen lila kötött sapkámat, a fekete koszos gumicsizmámat és  rikító rózsaszín síkabátomat. Bár a tekintélyemet kétségkívül az rontja a legjobban, hogy se a kutya, se a gyerek nem hallgat rám, csak ha sikerül olyan hangszínt használnom, amibe egy gyakorlott darkmetálos is beleremeg, hogy most aztán jön az apokalipszis. Ritkán sikerül, különben már rám hívták volna az állatvédőket és a gyámhivatalt. A helyzet többnyire egy vinnyogó kutya belefeszülve a pórázba, hogy menjünk már és egy trollkodó gyerek, amelyik nem hajlandó jönni.

A végére pedig a videó: (kis fantáziával képzeljetek el egy rózsaszín kabátos, gumicsizmás, lilasapkás anyukát, egy fél méteres állig beöltöztetett kölyköt meg egy sárga kutyát, ahol egyedül én tudom a koreográfiát.)