Az amerikai staffordshire terrierekkel kapcsolatban rengeteg tévhit kering, leírom, hogy a miénk milyen.

Első számú tévhit: ez a fajta kifejezetten veszélyes az emberre.

Nem az. Viszont ha támad - akár emberre, akár másik állatra - az súlyos következményekkel jár, ezért nagyon fontos, hogy határozott gazdája legyen. (Nálunk a Párom határozott gazdája, nekem simán a fejemre nőne, ezért ha nem ebbe a családba választottunk volna kutyát, hanem mondjuk nekem kellett volna egyedül, akkor nem ezt a fajtát választom.) Nagyon jól izmolt állatok, tekintélyes erőkifejtésre képesek, sokkal nagyobbra, mint az a testtömegükből következne és igencsak erősek a nyaki és állkapocskörnyéki izmaik. Így aztán míg a kistestű - pinanyaló - kutyák gyakrabban támadnak, de komoly sérülést nagyon ritkán okoznak, az amstaffok ritka támadásai általában vezető hírré válnak.

A mi kutyánknak nem jó a pr-ja. Hiába, nincs érzéke hozzá, hogyan adja el magát. Az egy dolog, hogy rendelkezik a joker vigyorral - az amstaffokra jellemző vigyori pofa, amivel nem szívesen találkoznál egy sötét sikátorban. A Maya ezen felül ha meglát egy szimpi embert, akkor rögtön heves farokcsóválásba kezd és morgó hangot ad ki, ami igazából a simogass meg légyszi, légyszi, légyszi vinnyogást helyettesíti. Nem kutyások megijednek és simán bevízionálják, hogyha nem tartanám erősen, akkor ez a pitbull átharapná a torkukat. Ám ha bátrabb trenírozott kutyások arra vetemednek, hogy akkor ők megsimogatják, rögtön a nyakukba ugrik és meg akarja nyalni a fülüket. (Ránk nem ugrál egyébként, de ha nem szokványos személytől zsebelhet be simogatást az összes jómodor lehullik róla.) A kutyások egyébként szeretnék, csak a Maya rögtön azt gondolja, hogy aki engem megsimogat az innentől hozzám tartozik és nincs itt helye másik állatnak, magyarul simán elhajtja a gazdi eredeti kutyáját. Kutyasuliban pl. amíg a többi kutya egymással acsarkodott, a Maya végig kunyerálta a gazdikat simiért és jutalomfalatért, aki elkövette azt a hibát, hogy jutalomfalatot adott neki, az bizony nehezen tudta levakarni magáról. A többi kutyával szemben pedig egyértelműsítette a dominanciáját. (Egyet sem sebesített meg.)

Akiket nem szeret azok a bunkók és az ittasok. Eddig kétszer fordult elő, hogy emberrel szemben agresszív magatartást mutatott, de az is inkább védelmező volt. Este vittem le a szokásos pisikörre, és egy pasas úgy állta el a lépcsőt, hogy ne tudjunk lemenni tőle és beszólt, hogy miért nincsen rajta szájkosár, plusz kihívja rám a rendőrséget. Az ellenséges hangnemre reagálva a kutya beállt elém, támadóállásba vágta magát, kinn volt az összes foga és felállt a létező összes szőr a hátán, de nem kezdett el előre-hátra mozogni - ahogyan általában támadás előtt szoktak, ez inkább figyelmeztetés volt a pasasnak, hogy jobb ha nem jön közelebb. Az IQ-betyár egyébként még egy alkalommal bepróbálkozott.

Ha az emberek pár szabályt betartanának, akkor lényegesen kevesebb kutyatámadás lenne:

1. Senki, ismétlem senki ne menjen be idegen kerítésen belülre, ha ott kutya van, de gazda, akire a kutya hallgat (!) nincs.

2. Udvaron tartott kutya nem juthat ki a kerítésen, a gazda felelőssége gondoskodni róla, hogy az eb belül maradjon.

3. Pórázon sétáltatott kutya esetében mindig kérdezzük meg a gazdit, hogy meg lehet-e simogatni, ha már mindenképpen muszáj.

4. A gyerekeknek tanítsuk meg, hogy ne hadonásszanak a kutya körül. A Maya végtelenül türelmes, jönnének oda megsimogatni, én leültetem a kutyát, de a gyerekek kiabálnak, sikongatnak, próbálják fegyelmezni az egyébként teljesen jól viselkedő kutyát, volt olyan is, aki megpróbált rácsapni a kutyára, a simogatás meg általában abban merül ki, hogy oda-vissza húzkodják a kezüket. A Maya erre ideges lesz, stresszes, hiszen egy csomó ellentétes üzenetet kap és a vége mindig az, hogy megkérem a gyerekeket, hogy inkább hagyják békén. Az a szülő, amelyik nem tanítja meg a gyereknek, hogyan bánjon a kutyával veszélynek teszi ki a gyerekét.

5. Minden embernek érdemes lenne ismernie a kutyák jelzéseit, mielőtt egy kutya támadna, sok egyéb jelzést lead.

6. Ha munkakutyának tartunk egy ebet, akkor legyen szakszerűen kiképezve a feladatra és a gazdi is úgy viszonyuljon hozzá. Egy a hátsó udvarra láncra csapott kutya nem lesz őrző-védő, bármennyire is szeretnénk.

Kettes számú tévhit: az amstaffok kutyagyilkosok

Tény, hogy van közöttük olyan, amelyiket nem lehet másik kutyával, vagy azonos nemű kutyával együtt tartani. A miénk egy domináns szuka. Két palotapincsi-csivava keverékkel nőtt fel Párom szüleinek hátsóudvarán. (Amikor mind a ketten dolgoztunk és sokat lett volna egyedül, elvittük oda és este hazahoztuk.) A két szuka jóval idősebb volt már, mint ő, és nem a nyers erő hanem a jól megválogatott lelki terror eszközeit alkalmazta velük szemben. Pl. a két kicsi úgy feküdt fel a teraszon a kanapéra, hogy a Maya nem fért oda. Akkor a kutya az egyikük fölé állt és csak nézte meredtem. (Akkorra már a pofája nagyobb volt, mint a két kicsi együttvéve.) Ha az egyikük helyretette - néhány jól irányzott morgással - akkor a Maya követte mindenhová, bedugta az orrát a kiskutya két hátsó lába közé és megemelte. A két kicsi többször nekitámadt a Mayának, de a Maya nem támadt vissza. Ezen kívül többször előfordult, hogy a Maya pórázon sétált és családi házaktól - nyitva volt a kerítés (!) - kutya rohant ki és harapott bele. A mi kutyánk ilyenkor ráfogott a másik nyakára, a hátára fordította és elengedte. Kutyabajuk sem lett, viszont soha többet nem rohantak ki rá. (Egyszer már egy kuvaszt is földre küldött, igaz neki csak alulról tudott ráfogni a nyakára.)

Hármas számú tévhit: nem tarthatók olyan lakásban, ahol kisgyerek is van

Tény, hogy megtépázza az újdonsült szülők idegeit néhány szituáció, de ha baj történik, akkor ez minden esetben a gazdi hibája nincs mit szépíteni. Nálunk a helyzet egészen jó, bár van néhány nehezebb időszak. A kislányom ahogyan elkezdett járni, igen gyakran odaszalad a pihenő kutyához és megharapja, megtépi, ráfekszik stb... Ilyenkor minden esetben elmondjuk neki, hogy nem szabad, simogassa inkább ill. ne zavarja a kutyát ha pihen vagy ha eszik. A kutya hol türelmesebb, hol kevésbé, eddig nem fordult elő olyasmi, ami aggodalomra adott volna okot. Az viszont igaz, hogy soha nem szabad őket egyedül hagyni, így becses személyem általában két utánfutóval jár wc-re. Az egy négyzetméteres mellékhelyiségben foglal helyet a gyermek a saját kis bilijén (ruhában, mert látta a nagyobb unokatesótól, hogy bilizni menő, de ő még nem használja rendszeresen) a másik oldalra, a mosdókagyló alá viszont befurakszik a Maya és így pont kettővel vagyunk többen a wc-n, mint kellene.

Újfent a felnőtt gazda feladata kialakítani a szokásokat, meghúzni a határokat. Így viszont pl. a fogadott bébiszitter kiesik, mert nem lehet rábízni a kutyát és a gyereket olyan emberre, akire a kutya nem hallgat.

Nah, mára ennyi, de holnap is lesz nap.